Félelmetes érzés, látni tapasztalni, átélni egy többgenerációs karmikus mintázatot, tartozást, beidegződést, ahogy az érzések, indulatok, hazugságok, ármánykodások, anyáról- lányra, lányról-gyerekre, testvérről- testvérre szálnak!

Gyerekoromban, nem igazán értettem a miérteket, egyszerűen csak részese voltam ennek a családnak, és sodrottam az árral!

Aztán ahogy elkezdtem önállósodni, és külön életet élni igazából akkor már szembe tűnőbb volt a sok családi viszály, az értelmetlen kommunikációhiányos kapcsolat, az évekig tartó harag, a makacsság, az önfejűség!

Sajnos akkor még senki nem gondolt arra, hogy milyen borzalmas lenyomatokat, megfelelési kényszereket, és fájdalmas érzéseket hagy ezzel maga után!

Sokáig bántott a helyzet, emésztettem magam, nem értettem a miérteket.

~Aki tegnap még szeretett, az mára már meg sem ismer?

~Hogy változhat meg valaki ennyire gyorsan, évekig szeretett, aztán egyszer csak már nem szeret?

~Milyen hibát követtem el, hogy ezt kapom?

Tettem fel magamnak a kérdéseket, és persze természetesen, nem kaptam választ, hiszen ÉN magam nem tudtam megválaszolni, csak az energiámat pazaroltam, arról nem is beszélve, hogy milyen mély lenyomatokat keltettem életre.

Persze addig is kaptam hideget, meleget, minden irányból! Mindenki elpanaszolta búját, bánatát, sértődöttségét, persze az senkit nem érdekelt, hogy velem éppen mi történik, hogy én olyan vagyok, mint egy pingpong labda. és folyamatosan azon fáradoztam, hogy egyensúlyt teremtsek!

Aztán egyszer úgy döntöttem, elég volt meghúztam a határaimat, és miden erőmmel azon voltam, és vagyok, hogy meggyógyítsam ezeket a sérült lenyomatokat.

Meg kellett tennem, magam miatt, mert most már tudom, hogy csak így vethetek véget ennek a viszálynak, ami tulajdonképpen három generációt is bekebelezett!

Magammal kezdtem!

 A negatív érzéseim, a haragom a dühöm és a tehetetlenség érzésének kiiktatásával! Ha nem tudtam kibeszélni magamból akkor ki táncoltam, ki tornáztam, vagy egyszerűen csak beletettem egy képzeletbeli puttonyban, és feladtam az Égieknek!

Elkezdtem többet törődni, a szerelmemmel, magammal, az én kis családommal. Nem mintha eddig nem tettem volna meg, de most valahogy még több időt akartam ennek szentelni.

Amikor a tudatalatti elkezdett ténykedni, és még az ego is beleszólt, akkor a bűntudatot és az önmarcangolást körbe öleltem feltételnélküli szeretettel, egészen addig ameddig nem láttam, hogy fénnyé válik, eltűnik és csak a szeretet marad!

Nem állítom, hogy könnyű volt az elszakadás, hogy nem éreztem hiányát a kapcsolat tartásnak, azt sem, hogy egyik percről a másikra ment a leválás, de higgyétek el megérte a fáradságot!

Egyensúly van bennem, körülöttem. Szeretet és béke, ezek olyan érzések, amik megfizethetetlenek!

Nem kell többé megfelelnem senkinek csakis MAGAMNAK!

Nagyon hálás vagyok az Égieknek minden segítségért, hogy volt erőm, bátorságom ezt meglépni.

Nem adtam fel a reményt, hogy egyszer talán mindenki az Angyalok szemén keresztül látja a másikat, nem lesznek elvárások, megfelelési kényszerek, de ami a legfontosabb, hogy ítélkezés nélkül, őszintén tiszta szívből tudjunk közeledni egymás felé, hogy megtaláljuk, és megértsük, átérezzük mindannyian az egység fogalmát!